Az elmúlt 20 évben kénytelen voltam megtanulni együtt élni a diabetesszel és beletörődni abba, hogy a cukorbetegség további károsodásokat okoz. Az első tünetek megjelenésekor elmentem az orvoshoz, aki azonnal megnézte a cukromat, ami 20-as érték felett volt. Rögtön kórházba fektettek és inzulinnal kezdtek kezelni. Akkor még elég tudatlan voltam a betegséget illetően, csak kapkodtam a fejem. Beállították a cukromat és hazaengedtek. Az évek alatt jelentkeztek más problémák is: magas lett a vérnyomásom, a szemem sokszor bevérzett. Hosszú ideig nem tudták kezelni, míg végre bekerültem a MÁV kórházba, ahol öt alkalommal műtöttek, de a műtét után kb. másfél hónappal újra bevérzett a szemem. Akkor azt mondták, szilikonnal kell feltölteni.
Ezt követően tényleg nem volt bevérzés, de a látásom romlott. 4,5-es szemüveget kellett csináltatnom. Végső elkeseredésemben a természetes gyógymódokhoz fordultam. Eleinte gyógyteákat ittam, de nem segítettek. Aztán fél évvel ezelőtt az interneten találtam rá az őssejtterápiára. Az orvosom teljesen elzárkózott a készítmény elől, én viszont úgy gondoltam, kipróbálom. 1-1,5 hét elteltével választ kaptam a döntésemre: egyre gyakrabban lettem rosszul, úgy lement a cukrom. Jó az állóképességem, nem ájultam el, de nagyon rosszul voltam. Fokozatosan kezdtem csökkenteni az inzulin adagot, végül 75 egységről lejöttem 56 egységre. Most, hogy már néhány havi adagot beszedtem, a látásom is javult. Még messze van a tökéletestől, de már érzékelhető a pozitív irányú változás, és ennek nagyon örülök.